A tiszavasvári Wass Albert Egyesület meghívására, a Hamvas Béla Városi Könyvtárban tartott előadásunk szemléltető anyaga:

 

 

Makkay János: Szent László kürtje

 

 

          Karácsonyi János foglalta össze Szent László király ereklyéinek borzasztó viszontagságait.

          Szent László király emlékezetéből nem csak azt tudjuk, hogy a királynak volt egy szakrális szerepű ezüst csészéje, hanem feljegyezték azt is, hogy koporsóján kívül, de sírja mellett őrizték ezüst kürtjét is, amellyel vitézeit csatába szólította. Az 1192. február 2-án megtörtént szentté avatásról azt tudjuk, hogy a testet bíborszínű nehéz selyembe takarták, fejére drágaköves koronát, kezébe pedig arany királyi pálcát illesztettek.

           Talán a 13. századra, sőt talán a tatárjárás előtti időkre keltezhető az a hagyomány, hogy régi magyar szokás – és karácsonyi János – szerint Szent László tetemével együtt temették el azt az ereklyés tokot tartó arany láncot, amelyet életében e kegyes király a nyakában viselt, és azt a hosszúkás zafírkővel ékesített aranygyűrűt, amelyet ujján hordott (vö. a 29. képet). Koporsóján kívül, de a sír mellett vagy az egyház sekrestyéjében őrizték azt a nagy, kétélű csatabárdot, amellyel a pogányt űzte s azt az ezüstkürtöt, amellyel vitézeit csatába hívta. Ami biztos, az feltehetően az, hogy az adat a tatárjárás előtti időkre vonatkozik. 1229-ben Gyapoly comes és társai az ereklyékre és a sírra tettek esküt: super sepulchrum et reliquias sancti Regis Ladislai. 1241-ben ugyanis, a tatárok közeledtekor Osli Benedek püspök a Dunántúlra menekítette Szent László koporsóját az ereklyékkel együtt. A vész elmúltával az elvitt értékek visszakerültek ugyan Váradra, de maguk az ereklyék már nem a maguk korábbi teljességében. Ez feltehetően a testi maradványokra vonatkozik. A tatárjáráskor elpusztult oklevelek helyett ugyanis később már a fejre (a hermára) tett eskü szolgált bizonyságul.

 

             Nagy Lajos idejében Báthori András, és az ő halála után Futaki (Meszesi) Demeter püspökök kibővítették a váradi katedrálist. 1370 körül készült el a Kolozsvári testvérek három állószobra, majd 1383-1395 között Szent László nagy lovasszobra. Az új székesegyház közepén Szent László ereklyéinek méltó tisztelete végett új vörös márvány oltárt emeltettek, amelyet körbe lehetett járni. Ezen új, díszes oltáron nyugodtak azután Szent Lászlónak külön tartókba nem foglalt ereklyéi 1565. június 22-ig. Nem zárható ki, hogy a csésze és a kürt is, hiszen éppen ezek voltak, amelyeket aligha volt szükséges külön tartókba foglalni!

              Ezt követően nincs adatunk 1404-ig vagy 1405-ig. Ekkor az egyik őr gondatlansága miatt a székesegyház keleti tornya alatt lévő bolthajtásos sekrestyében nagy tűz ütött ki, amelyben a miseruhák egy része, és fatáblákra festett képek lángra lobbantak. Ebből olyan erős tűz lett, hogy még a kelyheket és ereklyetartókat is megolvasztotta. A kürtről és a csészéről nem esik szó. Sokáig arról beszéltek, hogy ebben a tűzvészben a herma is elpusztult, folyékonnyá olvadt: in liquidum resolverit (a mai herma tehát 1406 után készült volna). Ezeket a véleményeket azonban László Gyula megcáfolta: a rendelkezésre álló oklevelek túloznak, és az egyház belsejének romlásáról semmi tudósítás nincs. A herma pedig jóval korábbi! Amennyire amatőrként meg tudom ítélni, a későbbi kutatás ezt az álláspontot nem fogadta el, és a herma készítését az 1406-os tűzvészt követő évekre teszi, és Zsigmond királyhoz köti. A 15. század elejére utaló, felsorolt érvek kiváló művészettörténeti észjárásra utalnak, de sorozatban vannak, amelyek a megelőző, sőt még korábbi évszázadok mellett szólnak. Nem is beszélve a koponyaereklyéről, amely nyomát sem mutatja tűzvésznek. A tanulmányban a kürtről – és a csészéről – egyetlen szó sem esik. Olyan érv sem merült fel, hogy miért kellett volna 1406-ban – vagy 1407-ben – ezüstkürtöt csináltatni egy új herma nyakába.

 

                 A Győri Egyházmegyei Kincstár és könyvtár által 2007-ben kiadott, a Szent László-hermáról írott gyönyörű kivitelű képes kötet az egyetlen munka, amely – eltekintve László gyula tanulmányától – közölt egy jó minőségű képet Szent László kürtjéről, a nélkül, hogy akár néhány szóban leírta volna, vagy csak a méreteit megadta volna.

                  1443. április 7-én az ereklyéket és a hermát kint felejtették a sekrestyében lévő oltáron. Déli egy órakor a torony összeomlott. Kiderült azonban, hogy egy hosszú terméskő éppen az ereklyék fölé került, és mintegy bolthajtást képezve, a többi lehulló kövektől megvédte azokat.

                 A 16. század közepén következtek be a vallási összetűzések a katholikusok és a reformátusok-unitáriusok között, majd császári zsoldosok garázdálkodásai kezdődtek. Varkucs Tamás (János Zsigmond sziléziai eredetű zsoldosa) 1557. július 17. után összeíratta a székesegyház kincseit. Megállapították, hogy a herma nyakában aranyláncon csüng egy kis, ereklyéket tartalmazó aranytok. Találtak még két ezüst gyertyatartót, két ezüstámpolnát és két ezüstcsengettyűt, a belső sekrestyében pedig megtalálták azt a kétélű nagy bárdot, amelyről azt tartották, hogy valaha Szent László azzal harcolt. A kürtről nincs említés.  Az összeírt arany és ezüst tárgyak, a Szent Lászlótól egykor használt ékszerekkel együtt ekkor először a Báthoriak birtokára, Ecsed várába kerültek, majd onnan Gyulafehérvárra, a fejedelem kincstárába. 1565. májusában a reformátusok betörtek a gyulafehérvári székesegyházba, de nem tudjuk, érte-e kár a Szent László-ereklyéket és tárgyakat. János Zsigmond pedig egyes darabokat elajándékozott, a filigrándíszes ezüstámpolnák a betleni Bethlen család birtokába kerültek. Ekkor tűnt el a király zafírköves gyűrűje és ereklyéket tartó aranylánca is. A Szent László-ereklyék nagy részét tehát magyarok és nem-magyarok elherdálták és széthordták: egészen pontosan szétlopták.

                  1565. június 27-én (miután János Zsigmond csapatai elhagyták Váradot), János Zsigmond párthívei betörtek a váradi székesegyházba, feltörték és lerombolták Szent László Nagy Lajos korában készült vörös márvány síremlékét, kihányták és szétszórták a király megmaradt csontjait. A csontok ekkor és ezt követően szóródtak szét szinte fél Európában. Sok Szent László –ereklye ekkor került szerteszét.

               1597-ben Báthori Zsigmond fejedelem helyreállította a gyulafehérvári püspökséget, a gyulafehérvári székesegyházat  elvette az unitáriusoktól, és a pápa kinevezte Náprágyi Demeter egri nagyprépostot erdélyi püspökké. A fejedelem és felesége (Mária Krisztina osztrák főhercegnő) a kincsesházban még megtalálható kegytárgyakat, valamint a hermát átadták a székesegyháznak, hogy ott a sekrestyében őrizzék tovább. Mint a későbbiekben kitűnik, közöttük volt a kürt is.

 

             A Báthori Zsigmond helyébe lépő Báthori Andrást 1599. októberében megtámadta Mihály havasalföldi vajda, 28-án legyőzte, és a fejedelem is életét vesztette. Náprágyi püspök nem tudott elmenekülni, és elvállalta Mihály vajda mellett a kancellári hivatalt. Közben Mihály 1600. április 27-én elvonult Moldvába, és csak június végén tért vissza. Ez lehetővé tette, hogy Náprágyi 1600. május 18-án összeírassa a székesegyház felszereléseit. Ezek között az első helyen állott Szent László fejetartója ezüstből az ő ereklyéivel és négy aranyos virágú ezüstkoronájával. Volt továbbá egy nagy aranyozott ezüstkereszt, egy ezüstfüstölő ezüst tömjéntartójával és kanálkájával, egy ezüst szenteltvíz-tartó, egy ezüsttálca, továbbá Szent László ezüstkürtje, két aranyozott ezüst gyertyatartó és két aranyozott ezüstszarv (bizonyára a közismert, ezüstveretes tulok- vagy bölényszarv). A megjegyzés szerint ezeket a tárgyakat „a főtisztelendő püspök bizonyosabb helyre vitte a közelgő háború veszedelme miatt”.

            

 

               A Gyulafehérvárott 1600. május 18-án felvett leltár minket érdeklő része László Gyula szerint így szól:

             Inventarium. Eccl. maioris Albensis. Caput S. Ladislai regis Hung. Argenteum cum reliquiis, eiusdemque corona argentea cum floribus 4 desurata. Cuba argentea S. Ladislai …

              A desurata természetesen deaurata, a cuba pedig tuba.

              Azaz: Leltár. A fehérvári bazilika. Szent László magyar király ezüst fejereklye-tartója relikviákkal, mégpedig négy aranyozott ezüst virággal díszített koronával, (továbbá) Szent László ezüst kürtje.

              Az említett biztosabb hely pedig Prága volt, ahol Rudolf császár udvarát tartotta. Rudolf szerette a ritkaságokat, Szent László szobrára pedig annyira kíváncsi volt, hogy még a nagy lovasszobrot is Prágába szerette volna vitetni Nagyváradról. Bár vitette volna, mert akkor ma is meglenne! Náprágyi vagy még júniusban, vagy 1600. szeptember 18. után (amikor Mihály vajda vereséget szenvedett és végleg elvonult) vitte magával a hermát Prágába, és ott, mielőtt a császárnak bemutatta volna, kijavíttatta. Ekkor cserélték ki, illetve pótolták a drágaköveket cseh csiszolt üvegekre: a prágai restaurátor alapos munkát végzett: egyetlen kő sem eredeti a mai koronán. Magyarul: a cseh ötvös az eredeti féldrágaköveket ellopta. Ez a második lopássorozat, azután pedig kérdezzük és kutatjuk, hová lett nemzeti történetünk, és hová lettek nemzeti ereklyéink. A tatárjárás óta folyamatosan lopják őket!

             Náprágyi 1602-ben pozsonyi prépost lett, és vele rövid időre Pozsonyba került a herma. A prépostsági leltár 1605-ben készült, és ekkor már (az átalakított) tíz virágos koronájú ezüstfejet említi, és egy ezüstszarvat, amelyet Szent László háború idején viselt, melyeket Náprágyi Főtisztelendő  1607-ben – amikor győri püspök lett, oda magával vitt.

             A jelenleg a hermán látható tízlombos, gótikus jellegű, de immáron barokk korona története is bonyolult: az 1600. május 18-án felvett leltár szerint akkor még négyágú volt. Ez a korona május 18. és december 20. között elveszett (???), és pótlására Prágában még abban az évben új, immáron 10 lombú korona készült. Az eredeti herma keltezésével kapcsolatban talán nem mellékes kérdés , hogy a kakaslomnici freskó, amely az eredeti négy lombú koronával ábrázolja a kunnal birkózó Szent Lászlót, 1317-ben készült, tehát kerek egy évszázaddal Zsigmond herma-érdeklődése előtt. Nem lehet kizárt, hogy a négylombos korona tehát mégsem Zsigmond idejének alkotása volt a hermán. Lehetett annál korábbi is. Egyébként az Anjou Legendárium már említett ábrázolásán is a négylombú korona látható, szintén jóval a Zsigmond előtti időkből. A művészettörténeti keltezések mindenhatóságában egyébként nem hiszek.

 

Magyar Anjou Legendárium: Szent László / Biblioteca Apostolica Vaticana, Roma.Vat.lat. 8541 f. 84 r /

 

              További kalandok következtek, de ezek létében már nem veszélyeztették a hermát. Azt persze nem tudom, hogy a herma hol vészelte át a szovjetek győri tobzódását, akkor, amikor a dicsőséges vörös hadsereg hős harcosai gyáván meggyilkolták a nőket védelmező Apor Vilmos püspököt. De átvészelte. Pedig de szépen mutatott volna a Puskin múzeumban a trójai A kincs tárgyai mellett! És nem is kellett volna visszaadni!

 

                A győri Szent László hermának tehát  van olyan leírása és jóval későbbi fotója, amely a hermát nyakában kürttel mutatja. László Gyula szerint 1600-ban készült a mai 10 lombú korona, és ez idő után került a nyakba az addig külön őrzött kürt. Eszerint a kürt valamikor 1600 előtt készült. Tudomásom szerint soha senki nem vizsgálta meg komolyan, még méretét sem közölték pontosan: hosszabb a herma 51,4 cm széles mellkasánál, hozzávetőlegesen 54-55 cm. Tehát jóval nagyobb méretű, mint bármelyik avar kori ivókürt. A hermáról 1930-ban, a restaurálás előtt készült fényképfelvétel még nyakában a kürttel ábrázolja a szent királyt. A püspökségtől kapott értesülésem szerint 1930-ban vették le a herma nyakából, mert a korrodáló ezüst károsította a zománcot.

 

                 A nevezetes kürt tehát 1600 előtt készült, és röviddel 1600 után kerülhetett a herma nyakába, addig – kivéve a veszélyeket – a síron vagy az oltáron őrizték. A csészével együtt. A csésze azonban elveszett, mert nem

tehették a herma kezébe. Annak ugyanis nincs keze! A kürtöt viszont a nyakába akaszthatták, két oknál fogva:

                A hermának van nyaka,

                és

                a kürtöt, ha éppen nem fújják, vagy isznak belőle, általában a nyakba akasztva viselhetik.

                Ha valaki arra lenne kíváncsi, a kürt mikor készült, arra nem tudok válaszolni. Részben nem értek a középkor művészetéhez, másrészt ezt a kürtöt soha senki nem vizsgálta meg (hiszen csak egy 1600 előtti ereklyénkről van szó), jószerével soha senki szóba sem hozta komolyan. László Gyula sem! Ha valaki a véleményemre kíváncsi, azt mondanám, hogy semmi okunk feltételezni, hogy akár a szenttéavatáskor, akár bármikor később készítették volna. Az idő múlásával feledésbe merült, hogy a királynak volt szakrális kürtje, a megismétlődő viszontagságok után tehát egy esetleg megolvadt, elpusztult, ellopott, elajándékozott (stb.) kürtöt már nem pótolhattak volna.

                Summa summarum: felteszem, hogy László király kürtje alighanem a király életében használt kürtje volt, amellyel csatába hívta híveit. Arról fogalmam sincs, hogyan lehet egyszer egy ilyen keltezést bizonyítani, feltéve, hogy a magyar tudományosság egyáltalában egyszer hajlandó lesz majd ezzel a kürttel komolyan foglalkozni. Erre egyelőre semmi hajlandóságot nem tapasztalok, bár a kürt kérdését – mint fentebb említettem volt – már másfél évtizede makacsul emlegetem tudósainknak.

                Egyértelműnek vehető, hogy a szakrális szerepű kürt mint hatalmi szimbólum az Árpádok türk eredetű jelképei közé tartozott, de ezek minden bizonnyal korábbi sztyeppei iráni (mondjuk jelképesen ’szkítha’) örökségre mennek vissza. Lehet, hogy mindhárom darab – Árpádé, Szent Istváné, Szent Lászlóé – azért volt ezüstveretes, illetve ezüstből, és nem aranyból, mert Árpád nem teljes jogú kagán volt, hanem „csak” a kazár kagán által alárendeltjeként pajzsra emeltetett egyik főember. Úgy tűnik föl, hogy nagyon jól és sokáig – kétszáz esztendeig – őrizték a hagyományok az Árpádi honfoglalás igazi – türk – mivoltát.

                Jómagam ennyit tudtam most összeszedni az Árpádok elhanyagolt kürtjeiről, és ígérem, soha többet nem fogok írni róluk (kivéve, ha valami roppant fontos adat bukkan elő). Ugyanez a helyzet az Árpádok csodacsészéivel, amelyekről valamikor később szándékozom – szintén utolsó – összefoglalásomat elmondani.

 

/ Makkay János: Az Árpádok szent kürtjei és a meótiszi kürtünnep Bp. 2009, 98-106/

A szerző kiadásában megjelentetett  Tractata Minuscula - sorozat 68 (!!!) füzete.

 

Kürt Ceremónia - 2013. Szeptember 7.

( I. Kisvárdai Szent László Ünnepi Vigasságok )

Kisvárda Város Önkormányzata javaslataink alapján elkészítette Szent László szakrális ezüst kürtjének hiteles másolatát!